Véletlen Könyv és a világ.
Az alábbiakban szeretném bemutatni azokat a gondolatokat, embereket, magazinokat, és intézményeket, ahol támogatják a Véletlen Könyv üzenetét.
dr.Végh Miklós pszichológus, „Karnyújtásnyira” könyvajánlójában kapott helyet a Véletlen Könyv.
dr.Végh Miklós a következő szerepkörrel írja le a virtuális polcos szekrényt: “Azért adtam ennek a gyűjteménynek a „karnyújtásnyira” címet, mert amiket bele tettem, azok hozzám valóban fizikai közelségben vannak. A közelség oka részben az, hogy gyakran újraolvasom őket. Részben pedig az, hogy éppen mostanában olvastam, és még nem kerültek valamelyik polcomra.”
Kovács Ági a Magyar Szerzők könyvei blog tulajdonosának és üzemeltetőjének recenziója. Ági recenziós írása két szempontból is fontos a Véletlen Könyv életében. Egyfelől, Ági a magyar szerzők népszerűsítéséért dolgozó egyszemélyes hadsereg, de függetlenül attól, hogy egyedül tartja karban az óriási tartalomra duzzadt portált, kiemelkedő minőségben és rendszeresen karbantartott gyöngyszemeket találhatunk ezen a webcímen. Másfelől, Ági pont azaz ember, aki nem azt nézi, hogy mire nem képes, hanem azt nézi, hogy mire képes, és ez utóbbit maradéktalanul ki is használja, sokak számára követendő példakép Ő. A recenzió itt olvasható.
Ági készített velem egy interjút, a teljes tartalma itt olvasható.
Az alábbi bemutatót Petra készítette a Könyvtolvaj csatornáján. Szeretem ezt a csatornát. Petra őszintén beszél az olvasott könyveiről és talán ami a legfontosabb, ezt egyszerűen, mindenféle megfelelési kényszer nélkül teszi, így valós képet kaphatunk az általa megélt olvasás-megértés élmény minőségről.
Ferencz Gabival és Nádasi Krisszel beszélgettünk a Manna Fm rádió – Családi Manna című műsorában a Véletlen Könyv üzenetéről, keletkezéséről. Ferencz Gabi őszinte érdeklődése a könyvvel kapcsolatban lenyűgözött, csodálatos egy órát tölthettünk Gabi vendégszeretetében. Köszönjük szépen Gabi a meghívást! Alább meghallgatható a teljes beszélgetés.
Sajtótájékoztató alapján az alábbi portálok, magazinok karolták fel a Véletlen Könyv gondolatait.
Köszönet az alábbi könyvtáraknak.
Mint szerző, köszönettel tartozom a következő könyvtárnak, hogy a Véletlen Könyvet felvették kínálatukba. Hálával pedig azért tartozom, hogy lehetőséget biztosítanak a könyv gondolatainak kibontakozására.
Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár.
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ
Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós)
Jókai Mór Városi Könyvtár (Komárom)
Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Könyvtára (Mezőberény)
Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény
Hihetetlen Magazin 2020. Szeptember 25. műsora. – Könyvajánló.
Hihetetlen Magazin 2020. Szeptember 11. műsora. – Könyvajánló és nyeremény –
Könyvkultúra Magazin
Pöltl Oxi Zoltán profi újságíró így látja a Véletlen Könyvet:
Alkotónők magazin
Végtelen nagy örömmel töltött el, hogy az Alkotónők magazinjában is megjelenhetett a könyvajánló. Orbán Erika novella és regényíró, 2009-ben alapította a magazint. Elsődleges céljai közé tartozik, hogy iránymutatást próbál nyújtani a párkapcsolatok szövevényes rendszerében, a gyermeknevelés hepehupái, és a családi élet kátyúi között bukdácsolók számára. Vannak gondolataik a különböző karcsúsító diétákról, a szépségápolásról, a divatról vagy akár a lakberendezés legújabb trendjeiről. Orbán Erika magazinját, az alkotonok.hu-t ajánlom mindenkinek, aki tudatosan szeretné a mindennapjait élni, szeretne könnyed kikapcsolódáshoz jutni, de igénye van a mély gondolatok befogadására is.
Magazin oldala: alkotonok.hu
Nádasi Krisz író, szerkesztő
A Véletlen könyv kötelező olvasmány. Nem az irodalmi értéke miatt, mint mondjuk Gárdonyi, hanem a tartalma kikerülhetetlen. Végigélhetjük az egész életünket úgy, hogy nem gondolkodunk el azon, mit is jelent mondjuk az idő – de nem érdemes. Az a fantasztikus ebben a könyvben, hogy akármilyen életkorban találja meg az olvasót, revelációt okoz. A kisemberek, mint mondjuk én, nem merengenek ezeken a fogalmakon. Fölkelnek, dolgoznak, jól vagy rosszul érzik magukat és lefekszenek megint. Aztán eljön életükben az a nap, amikor megismerik a Véletlen könyvet, és onnantól fogva másképp néznek a világra, az eseményekre, és onnantól fogva tudják majd, miért nem véletlen semmi sem. Tizennégy éves kortól felfelé mindenkinek ajánlom, mert nemcsak a nyelvezete érthető, hanem a példák és a magyarázatok is olyan egyszerűek, hogy aki ritkán olvas, az is megérti majd.
Ez az a könyv, amit én az összes családtagommal elolvastattam, és amit mindenkinek ajánlok. Most.
(Nádasi Krisz író, szerkesztő)