VÉLETLEN KÖNYV  Avagy a véletlennek megélt valóság

Soha nem várom egy nap végét, legyen az bármilyen nehéz vagy szörnyű is – hiszen mit lehet annál nehezebben elfogadni, minthogy az életből ezáltal egy nappal kevesebb marad?

Könyv vásárlása

Fülszöveg

A kínos kérdések könyve.
Nem ígér könnyed kikapcsolódást, de ígér olyan szintű megértést, amit az iskolapadban nem értünk el soha.

Létezik múlt, jelen és jövő?
Milyen összetevői vannak a csodának?
Miért nem tudja egyik tudományág sem megfogalmazni, mi is az az idő?
Tényleg könnyen megérthető a végtelen fogalma?

Logikai levezetések, gondolatkísérletek tömkelegét kapjuk ebben a könyvben. Felismerjük, milyen elképesztően csodálatos a valóságunk. Ez a könyv meg akarja érteni a világmindenséget. Az idő és a tér fogalmát, a dimenziókat, a végtelent és a véletlent, mert ez alkotja azt, amit megélünk.

Véletlen lenne a világegyetem és benne az ember létezése? Vagy létezik a teremtő erő? Erre a választ az olvasó fogja megadni. A könyv felvet még egy sor másik kérdést is, amelyeket szintén az olvasó válaszol meg, a szöveg csak elindítja a gondolkodást és rámutat a logikátlanságokra. Nem győzködi az olvasót, nem nyomja le a torkán a szerző igazságát, csak megmutatja, hogy például az egy méternyi hossz közel sem egzakt távolság, emlékeztet rá, hogy a kamionban kilőtt nyíl sebessége annyi, mint a saját plusz a kamion sebessége, de hogy pontosan ugyanerre a fény már nem képes. Előveszi a tudományos meghatározásokat az időre, a térre, a pontra és a szakaszra, és az olvasó belátja, milyen megalapozatlan az a tudományos bázis, amire a mindennapjaink épülnek.

Mint mondjuk a jelen meghatározása. Mert mi is az a jelen? Gondoljon bele, ön fél perccel ezelőtt kezdte olvasni ezt a fülszöveget, a múltban, és öt perc múlva kifizeti a könyvet, a jövőben. Vagy nem? Már otthon olvassa a fülszöveget, és két órája vásárolta a könyvet?

Csak az biztos, ön azzal nyer, ha a Véletlen könyv elolvasásáról múlt időben beszélhet. Kalandozzon Pergel Attilával, vegye meg jegyét erre a fantasztikus utazásra, mely az atommagtól a világűr peremére repíti olvasóit!

Könyv vásárlása Oldal megosztása

Ízelítő a valóságból

Hallgasson meg egy fejezetet.

Dugonics András Irodalmi Díjra jelölték a művet.

Rejtett valóságok

Az idő nem az, aminek látszik

Az időt sokan sokféleképp értelmezték és értelmezik. Napi életünk során csak úgy repülnek a percek. De mi is a perc, az óra, a nap, a hónap és az év? Véletlen lenne vajon, hogy ezen időmeghatározások szerint telik és múlik életünk? Miért van szükség egyáltalán az időre? No és mi történne akkor, ha nem lenne idő? Létezik vajon olyan hely, ahol nincs? Gondolatkísérletekkel vezetem önt, és ígérem, olyan oldaláról mutatom meg az időt, amire eddig gondolni sem mert. Racionális énünk visszavonulót fúj majd az első fejezet olvasásakor!

A téridő több, mint tér és idő összefüggése

Azok a fizikusok és filozófusok, aki a megértés magasabb szintjén állnak, már csalódtak az időben. Nagyjaink létrehozták a téridő fogalmát. Nem kisebb a feladat, mint az időből levont következtetésünkkel körbejárni a téridőt – ez egy lazább hullámvasútnak felel meg. Biztosíthatom arról, hogy a téridő fogalma, ha nem is darabokra hullik szét, de komolyan megkérdőjelezi az általunk felfogott lét értelmét.

A fény talán nem is része a dimenziónknak?

Az egyik kedvenc fejezetem – icipici matek és fizika kell ide, de ha nincs meg az erős alap, az sem baj, segítek. Van egy szó, mely így hangzik: nyilvánvaló. A fényt ezzel a jelzővel szoktuk jellemezni, miközben a mindennapokban a természetéről beszélünk. Kiderül a könyvből, hogy a fény a világ legrejtélyesebb képződménye, melyről oly keveset tudunk még jelenleg is, és mégis számolunk és dolgozunk vele. A levezetések alatt megtapasztalhatja, hogy a fény túlmutat mindazon, amit racionális tudatunk hajlandó elfogadni. A fény valódi természetébe tekinthet most bele.

A végtelen a legcsodálatosabb állandó

Ha a téridő hullámvasút volt, úgy a végtelen maga a ciklon! A világ legizgalmasabb témája a végtelenkutatás. Ez az egyetlen egy olyan terület, melynél a vizsgálat tárgya nem körbejárható, nem tapintható és nem mérhető. Elképesztő utazásra hívom a végtelenbe és mindezt úgy fogom megtenni, hogy a végességet is bevonom. Ön érezni fogja a végtelent, sőt a könyv befejezésekor nélkülözhetetlennek érzi majd a végtelent, egyszerűen szüksége lesz rá!

A véletlen mindent átható, megmagyarázhatatlan képződmény?

Nem kevesebbet ígérek, minthogy a véletlent bemutatom önnek. Az élet minden területén képes lesz ezentúl mérlegelni a véletlent, és ezzel a fura szerzettel együtt élni. Csak gondolja végig, mennyi „csodának” kellett megtörténnie, hogy ön ezeket a sorokat olvashassa. Hol kaphatta meg a linket, ami elhozta önt ide, és akitől kapta, azzal vajon mikor és hogyan ismerkedett meg? Ha a böngésző találati listája vezette önt ide, akkor vajon milyen esemény idézte elő, hogy rákeresett a végtelenre vagy a téridőre? Mindez nem bonyolult, csak ismerni kell a véletlen működését. Induljunk együtt a véletlen felfedezésére!

A dimenzió vajon csak a mi fejünkben létezik?

Egy, kettő, három és négy dimenzió. Rendjén van ez így – mondhatnánk –, de ha a dolgok mélyére ásunk, roppant ellentmondásokba botlunk. A megértés kedvéért megjárjuk a világűrt, de játszunk majd kvarkokkal is, sőt lesz egy igazi kétdimenziós utazásunk is. Agyunk ekkor már jóindulatúan viselkedik velünk, kezdi feladni a dogmákat és a lényegre koncentrálva keresi az ellentmondásokat. Mindvégig ön mellett leszek, segítek ott, ahol reménytelen a helyzet.

Mit jelent a jövő, múlt és a jelen - vagyis a most?

Figyelem: csak saját felelősségre végrehajtható kísérletet tartalmazó fejezet! A jövő vagy éppen a múlt egy időhöz kapcsolódó fogalom, csakúgy, mint a most. Ön közelít a könyv végéhez, itt már stabil alapokkal rendelkezik a megértés tekintetében, itt áll majd össze a teljes kép az idő megítélésére. Figyelem, racionalizmusa itt válik múlttá!

A jó, a rossz, az igaz és a hamis

Szilárd a meggyőződésünk, hogy helyesen cselekszünk, biztosak vagyunk abban, hogy az igazság birtokosai vagyunk. Vajon mi történik akkor, ha icipicit megváltozik minden a környezetünkben, vajon a szilárd meggyőződésünk ugyanúgy megmarad a jó, rossz, igaz, hamis tekintetében?

Pergel Attila

Pergel Attila,  VÉLETLEN KÖNYV – Avagy a véletlennek megélt valóság c. könyv szerzőjétől;
Szoftverfejlesztő vagyok és sok esetben teremtő is, hiszen azokat a logikai folyamatokat, melyeket mások megálmodnak, nekem létre kell hoznom olyan formában, melyet a számítógépek értenek. Tudásomat az ország legnagyobb pénzintézeteiben hasznosítom már sok-sok éve mint vezető fejlesztő.

A Véletlen könyv sok éven át készült, 2020-ban érett meg a kiadásra, ekkor került abba az állapotba, hogy képes legyen megértetni, kérdezni és döntéshelyzetet kialakítani.

Nem vagyok író, de egészen pontosan tudom, hogy mit akarok mondani, mindemellett az ország egyik legjobb szerkesztője segítette a munkámat, így a minőségre egészen biztosan nem lesz panasz. A Véletlen könyv nem egynapos olvasmány, első olvasásra úgy érezzük, „de jó, egy csomó mindent megtudtam” aztán napközben elő-előbukkannak a tudatalattiból az olvasottakkal kapcsolatos kérdések és kételyek – de biztosítom arról, nem önben van a hiba. A Véletlen könyv több megértési réteget tartalmaz és csak annyit profitálhatunk belőle, amennyit megértettünk, de mindenki, aki elolvasta, azzal az érzéssel fejezi be a könyvet, hogy már mindent ért az érintett témákban!

Könyvben rejlő élmények

Gondolatkísérletek

Vezetett és jól levezetett kísérletek, melyekhez ön az agyát használja. Az egyébként nehezen megérthető folyamatok világossá válnak és ön csodálkozva teszi fel a kérdést: „eddig ezt miért nem láttam?”

A győzelem érzése

Amikor úgy érzi, nincs tovább, és ebből már nem lehet jól kijönni, felcsillan a távolban egy fénysugár: az egész megértése. A győzelem sok megnyert csatából áll össze, ön a könyvben folyamatosan csatákat nyer majd.

Tudatébresztés

Hogyan működik a tudat, egyáltalán mi a tudat? Mit kell felébreszteni? Sokszor lesznek vegyes érzései, a tartalom olyan érzékszerveit érinti meg, melyektől idegen a szokásostól eltérő kérdés vagy gondolat. Ez az ébredés az öné és a tudatáé lesz.

Kétség

Lesz, amikor látszólag önellentmondásba kerülünk és a könyv szelíden biztatja a leírtak tagadásra, a nem egyetértésre, de a kocka már el van vetve. Számtalan választási lehetőséget kínálok, ez a könyv nem az egyetlen igazságról szól.

Érthető fizika

Ha a teljes mélységet érteni szeretné, minimális fizikatudásra szüksége van, de a könyv gondoskodik arról, hogy a mélyebb szinteket az ön tudásának megfelelő szintre hozza.

A Teremtő erő

Háborúk törtek ki és emberek haltak meg azért, hogy tisztázzák a Teremtőt és a kapcsolódó teremtő erőt. Nem kellett volna meghalnia senkinek, én már tudom… A válaszok a szemünk előtt voltak évezredek óta, olyan válaszok, amelyeket elfogadni és tagadni is lehet.

Bejegyzések

Kapcsolatfelvétel, üzenet

+36 30 377 0611
attila@pergel.hu
Pergel Attila glcMEDIA Kereskedelmi és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság.

Leave a Reply